2006.07.13. 20:00
Székesfehérvár, Sóstói stadion, 3000 néző
Játékvezető: Emil Laursen, asszisztensek: Bill René Hansen, Bo Abildgaard (mindhárom dán)

FC Fehérvár: Sebők - Csizmadia, Koller, Kuttor, Vincze - Bozics, Farkas, Schwarcz, Dvéri (Dajic, 51.) - Sitku (Lattenstein, 92.), Horváth F. (Nagy D., 77.)
Vezetőedző: Csertői Aurél

FC Kairat Almaty: Bojcsenko - Irismetov, Smakov, Abdulin (Artemov, 15.), Nurdavlekov - Likobabenko (Utabajev, 62.), Karpovic, Kaderkulov, Bogomolov (Alijev, 82.) - Karpenko, Sorov
Vezetőedző: Tacsmurad Agamuradov

Gólszerző: Dvéri (8. perc)
Sárga lap: Artemov (88. perc), Koller (89. perc)
Szögletarány: 1:7

Ünnepélyes külsőségek közepette kezdődött a mérkőzés, mivel Warvasovszky Tihamér polgármester és Világosi Gábor, a sportbizottság elnöke a "Székesfehérvár sportjáért" díjat adta át az FC Fehérvár labdarúgócsapatának és szakvezetőinek, akik tavaly Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet nyertek. Valamint külön köszöntötték Kuttor Attilát, aki a tavalyi év legjobb hazai játékosa lett.
Jól indult a mérkőzés, a Vidi hamar magához ragadta a kezdeményezést, és esélyeshez méltóan irányította a játékot. Hamar sikerült megszerezni a vezetést, Csizmadia beadása után egy lecsorgó labdából Dvéri ballal óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba! A gól megnyugtatta a csapatot, talán túlságosan is, mert a kazahok előtt több ígéretes lehetőség adódott, de vagy elhibázták az utolsó passzokat, vagy a védelmünk zárt menetrendszerűen. Küzdelmes, jó iramú csata alakult ki a félidő első felében, bár jórészt a mezőnyben folyt a játék, cseppet sem volt unalmas, mert hol az egyik, hol a másik oldalon alakult ki egy-egy helyzet. A 33. percben megduplázhattuk volna az előnyt, egy formás támadás végén Dvéri Vinczét futtatta a szélen, aki remekül kanyarított középre, ám Bozics hét méterről fölé fejelt. Innentől némiképp visszaesett az iram, a csapatok a védekezést helyezték előtérbe.
Nem olyan rosszak ezek a kazahok - mondogatták a szurkolók a szünetben, és a második félidőre sajnos igazuk is lett. A kezdés után Dvéri hamar lesérült, egy ideig úgy tűnt, nincs komoly baja, de végül nem tudta folytatni a játékot. Dajic váltotta, és ez némiképp megbontotta az addig jól működő középpályát: a csapatunkban ezúttal senki nem tudta átvenni az irányító szerepkört. A kazahok mintha vérszemet kaptak volna, egyre több formás akciót vezettek, és egyre többször jutottak a kapunk elé. Szerencsére ezekből igazán komoly helyzet csak ritkán alakult ki, a védelmünk remekül tette a dolgát, vagy ha rajtuk túljutott a labda, Sebők Zsolt tisztázott.
A meccs végére látszott, hogy elfáradtak a játékosok, kiütközött, hogy csak a felkészülés elején járnak, és bár becsülettel mentek előre, nem tudtak több gólt rúgni. Néhány lehetőség adódott ugyan, de végül maradt az 1-0. Ez előrevetíti, hogy nehéz pillanatok várnak ránk Kazahsztánban, de aki emlékszik a huszonegy évvel ezelőtti történtekre, annak nem feltétlen kell aggódnia.